Kreatív gyerekek

Általános

Ebben a 2 perces videóban Dr. Ranschburg Jenő beszél arról, fölvegyük-e a síró gyereket?!

Engem nem is ez a téma fogott meg, mert ez nekem nem volt sosem kérdés. Ösztönösen próbálok mindig cselekedni.. 😉 Ez amúgy beválik, bátran ajánlom kezdő anyukatársaimnak.

Én az UNALMAS szónál kaptam fel a fejem! Ugyanis pár hete kezdte el mondogatni Huni, a kisfiam, hogy ezt vagy azt ne csináljuk, mert az unalmas. Olyan dolgokra mondta, ami számomra nem feltétlenül volt összeegyeztethető.

Például:
“Ne együnk, mert az unalmas.”
“Ne  öltözzünk fel, mert az unalmas.”

És rájöttem, hogy ezt csak akkor mondja, amikor így kezdek bele:
“Gyere, Huni, eszünk, aztán felöltözünk, és indulunk, hogy megnézzük a  motorokat!”

Nos, én, A FELNŐTT, azt várom, hogy ettől majd pikk-pakk elkészül, és indulunk. Hahh..  Egy számára amúgy igencsak izgalmas programot vetítettem előre, így nem értem, miért nem akar enni, öltözni. 

Hmm, ő még szerencsére a MOST-ban él, így neki elég távlati dolog az a motornézegetés. Sőt, ha az ő fejével gondolkodom, akkor mindenféle evéssel-öltözéssel csak gátolom abban, hogy mihamarabb odaérjünk (hiszen felőle mehetnénk evés és ruha nélkül is). 😀

Akkor hát, egy újabb próba, aminél arra alapozok, hogy

a háromévesek odavannak a vizuális humorért.

Ez azért van, mert az, hogy megértik a tréfát, olyan érzéssel tölti el őket, mintha okosak, és „nagyok” lennének.
(Ja, és amúgy tényleg igencsak okosak!!!)

A sok bolondozás elősegíti a megegyezést, ha szeretnénk minél hamarabb elindulni valahová..

Mit értek vizuális humor alatt?!

Például adjuk rá az adott ruhadarabot “rossz” testrészére  (cipőt a kézre, kesztyűt a lábra stb.)! Mi nevetségesnek érezhetjük, és időpocsékolásnak, de a gyerek imádni fogja! 😀 És ezzel a trükkel máris feszültségmentesen tudunk elkészülni!

Nálunk működik. 🙂 Úgyhogy én már megtanultam, csak a következő tevékenységet jelzem, pl. most felöltözünk – és közben máris a karomra húzom a nadrágomat… Persze ezt nem kell minden alkalommal bevetni, hiszen nem mindig problémás az elindulás sem. 🙂 De amúgy meg elég jó móka ám! ♥

És akkor, ami nem utolsó szempont, az a kreativitás fejlődése… De ezt nálam jóval okosabb embertől érdemes meghallgatni! Én kicsit eltértem a videó tárgyától, mert kiragadtam egy részletet, de azt gondolom, valahol mégis kapcsolódik. Mert igenis a járt utat a járatlanért olykor fel kell adni! 😉

Mókás hétvégét!

-moncandi-

kreatív gyerek1

Forrás: http://www.youtube.com/watch?v=aAMis5NOdG4

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s