Dénes 4. születésnapja

Általános

Szombaton Dénes 4. születésnapját ünnepeltük. Kicsit szomorkodtunk a rossz idő miatt, de a focikkal és Angry Birds-ökkel feldíszített teremben is jókat játszottunk! Mivel Dénes focizni szeret, ezt is megoldottuk a teremben. Foci mintás lufikat dobáltunk, ütögettünk tollas ütővel és rúgtuk a focilabda helyett. Így a focizás élménye is megvolt és a berendezés is megmaradt :-).  A vendégek közt fiatalabbak és idősebbek egyaránt képviseltették magukat, mi pedig minden korosztálynak igyekeztünk megfelelő szórakozást nyújtani. A kicsikkel elbáboztuk, eljátszottuk a Répamesét, melynek végén kacagva borultunk fel a répa kihúzásakor. A nagyok pedig lufikat pukkasztottak ki darts dobóval, melyekből a pukkadáskor kirepült a meglepetés cukor. Majd kreativitásukat felhasználva akadálypályát építettek, melyet utána a kicsikkel együtt próbáltak ki. A buli vége felé menedéket építettek, hogy elbújhassanak a paparazzi elől! 🙂 Természetesen most sem maradhatott el az ajándékozás. Meglepetésekben nem volt hiány, a csomagokból sok izgalmas ajándék került elő: mesekönyv, focilabda, lego, focis póló. Pihenésképpen tortát majszoltak a gyerkőcök, melyet az ügyes édesanya készített, két félét is, hogy mindenki kedvére tegyen! A végén Dénes egy csapásra kilyukasztotta az Andry Birds pinatát, a kis vendégek pedig kacagva, négykézláb szedték a szétrepülő édességet!

Dénesszülinap1 Dénesszülinap2 Dénesszülinap3 Dénesszülinap4

Reklámok

About Montz Andi

Ezek az én 'címkéim': Pozitív. Optimista. Vidám. Anya. Feleség. Színes. Piros. Szilvásgombóc. Motor. Most. Pedagógus. Makacs. Önfejű. Csoki. Rendezvényszervező. Napraforgó. Kíváncsi. Sport. Nincs a felsorolásban sorrend, ne keress benne logikát! ;)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s