Magistre Nyári Tábor 5. nap

Általános

Pénzeken elérkezett a Nyári tábor utolsó napja, melyet teljes egészében a strandon töltöttünk. Mivel az elsők között mentünk be, végigpróbáltuk az összes bugyborékoló, zubogó vizes szórakozási lehetőséget. A gyerkőcök másik kedvenc szórakozása ma is a búvárkodás (víz alá bújás) volt. 

Strand3Strand7

Mikor elfáradtunk a vízi játékoktól, ettünk egy kis gyümölcsöt, megszárítkoztunk és irány a Játszóház! Táborozóink  itt is végigpróbálták az össze játékot és  új mókákat is kitaláltak!

Strand1

Ebéd előtt a kültéri játszótérre is kinéztünk. Először a Kalózhajót vettük birtokunkba és egy nagyot hajóztunk. Majd a lányok a pókháló mászókával küzdöttek meg sikeresen. Ezután a hinta, majd a forgó következett!

Strand2

Ebéd után ismét a víz felé vettük az irányt, új kedvencünk a vízi forgó lett. Azt figyeltük, mikor indul be újra! Addig a gomba alá bújtunk, vagy masszíroztattuk magunkat. A nap vége felé a belső medencében fürödtünk és Réka megpróbált karúszó nélkül úszni. Sikerült neki néhány tempót! Utána még vidáman ezt gyakorolta, miközben Mia vízi trükköket mutatott nekünk.

Strand4Strand5

A nap végén még egy kicsit játszottunk a Játszóházban, majd fáradtan haza indultunk! A gyerkőcök ezt a napot is élvezték! Remélem jövőre is találkozunk velük a táborozás során! 

Strand8

Reklámok

About Montz Andi

Ezek az én 'címkéim': Pozitív. Optimista. Vidám. Anya. Feleség. Színes. Piros. Szilvásgombóc. Motor. Most. Pedagógus. Makacs. Önfejű. Csoki. Rendezvényszervező. Napraforgó. Kíváncsi. Sport. Nincs a felsorolásban sorrend, ne keress benne logikát! ;)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s