Bálint 10. szülinapja

Általános

Ezen a napsütötte, meleg, nyári napon Bálintot egy kalózos-fürdős partival leptük meg! A helyszín ez alkalommal a Krisztina Söröző udvara volt, ahol minden adott  egy ilyen jellegű zsúr megrendezéséhez: medence, trambulin, zöld füves terület. A fiúknak ezúttal is ki kellett állniuk néhány próbát ahhoz, hogy kalózzá válhassanak, de most az ügyességi feladatokat a medencében kellett teljesíteniük, ami nem okozott gondot nekik, mivel tudnak és szeretnek is úszni. Ezt vízalatti képekkel meg is örökítettük. Mindenki kiállta a próbát, jutalmul fürödtek , pacsáltak egy nagyot a medencében.  

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A fürdés után kalózzá avattuk őket, megkapták kalóz kendőjüket.  Ezután kifejezetten kalóz témájú játékokat játszottunk. Lufiba rejtettük el a játékokat, feladatokat, térképdarabot és jutalom cukorkát. Minden fiú szétpüfölhetett egy lufit, hogy hozzájusson a tartalmához. Valaki elsőre kipukkasztotta, de volt olyan cseles lufi, amelyik nem adta meg könnyen magát. A játékok közt szerepelt kalóz memória, útvesztő, szókereső, feladatul pedig kalóz csatakiáltást kellett kitalálni, valamint kérdésekre kellett a helyes választ megadni.

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Újabb fürdés következett, melynek kedvenc eleme a vízbe ugrás volt, különböző módokon, egyik vendégünk még szaltózni is tudott. Pihenésképpen jött a köszöntés, a tortázás és az ajándék átadás, jókívánságok közepette. Kiderült, hogy Bálint hobbija a bűvésztrükkök elsajátítása és bemutatása a családnak és barátainak. Így nem meglepő, hogy ilyen témájú ajándékok is előkerültek! Természetesen zárásként is úszkáltak a srácok, a szülök alig bírták hazavinni őket! 

Nagyon szuper nyárzáró szülinapi buli volt!

Reklámok

About Montz Andi

Ezek az én 'címkéim': Pozitív. Optimista. Vidám. Anya. Feleség. Színes. Piros. Szilvásgombóc. Motor. Most. Pedagógus. Makacs. Önfejű. Csoki. Rendezvényszervező. Napraforgó. Kíváncsi. Sport. Nincs a felsorolásban sorrend, ne keress benne logikát! ;)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s